Barion Pixel

Martonvásár és Velencei tó

Koordinátoraink:

profil sass0065

Kun Anita vagyok, sajtkészítő-sajtmester. 11 éve alapítottam meg a Csíz Sajtműhelyt, és nem, nem erről álmodtam kislány koromban, egyszerűen hozta az élet. Az egészséges életmód felé fordulva kezdtem otthon sajtokat készíteni és egyre nagyobb lett rá az igény a környezetemben. Így 2013-ban döntöttem úgy, hogy kilépek menedzseri munkámból és fehér papucsra, köpenyre cserélem a magassarkút. Döntésemet nem bántam meg, bár az elején nagyon nehéz volt a vállalkozói életre való átállás. Prémium minőségű tejtermékeket állítunk elő a Baracskán lévő közel 200m2-es üzemünkben.
Sajtjaink számos magyar és nemzetközi elismeréssel rendelkeznek, de a legbüszkébben a 2021-ben, Spanyolországban, a World Cheese Awardon elnyert „A verseny legjobb kézműves sajtja” díjra vagyunk. Összesítettben egyébként 4400 versenyzőből a negyedikek lettünk.
Nekem a vállalkozói lét hozta meg a kiteljesedést, a sikert, az elismerést szakmai és a magánéletemben egyaránt. Szeretnék jó példával szolgálni és segítséget nyújtani más női vállalkozónak vagy azoknak a hölgyeknek, akik vállalkozáson gondolkodnak.

Bites& Business koordinátor Délczegi Emőke

Délczegi Emőke vagyok.

10 éve autóiparban dolgozom minőségbiztosítási mérnökként.

Jelenleg szeretnék függetlenedni, hosszú távon teljesen szabadúszóvá válni. Még álmodom az álmom . Célom, hogy Quality tanácsadás kereteiben kézzelfogható produktumot állítsak elő KKV szektorban. Pl: hibakeresési és problémamegoldó, elemző módszerek tanításával, dokumentumrendszer és sablonok kialakításával. Már működő rendszer optimalizálasa a rendelkezésre álló teams/office csomag segítségével. 

Férjemmel két gyermeket nevelünk, fontos számunkra, hogy a rohanó világban biztosíthassuk nekik a „slow life” megélését. Mind e mellett igyekszünk a 21.század technikai lehetőségeit, keretek közt jól hasznosíthatóan bevezetni az életükbe. Szabadidőmben szívesen járok zumbára, vagy biciklizni.

Nagy örömmel tölt el, hogy a Bites & Business koordinátoraként személyes platform létrehozásával segíthetem, új kapcsolatok létrejöttét, inspirálódást a vállalkozó kedvű hölgyek számára.

Aktuális eseményeink:

Mentsd el a naptáradba!

December 05.-én ismét találkozunk a Martonvásár -Velencei-tó régióban, sok szeretettel várunk téged is!

Hogy időben értesülj a részletekről csatlakozz hozzánk facebook csoportunkban!

14

Copyright © 2024 | Powered by Bites&Business Hungary

Az oldalt készítette: RezedaStúdió